Az áteresztő vagy szivárgó bél szindrómáról mindenképpen szükséges beszélni. Mert, ahogy előző, a belek fontosságáról írt cikkemben is említettem, ez az egyik dolog, amit a belekkel kapcsolatban rendbe kell tennünk.
Nem egyszerű, és sokat támadott téma ez. Így, ilyen néven, hogy áteresztő bél szindróma nincsen orvosi diagnózis. Az orvosok egy része tagadja ennek létét, bár ugyanúgy beszélnek megnövekedett bélpermeabilitásról. Szerencsére mára már változik a helyzet, és azért a hagyományos orvoslásban is egyre többen elismerik ennek a problémának a létezését. Különböző neveken találkozhatunk vele: áteresztő bél, szivárgó bél, megnövekedett bélpermeabilitás, lyukas bél szindróma (ez nagyon nem szerencsés elnevezés!).
Röviden összefoglalva egyet jelent ez a probléma: a bélnyálkahártya károsodását. Az addig jól záródó bélnyálkahártyán, amely csak bizonyos nagyságú anyagokat engedett át, nagyobb rések, „lyukak” keletkeznek. Így a bélnyálkahártya nem képez megfelelő védőgátat, nem tudja ellátni egyik fontos szerepét. Ezáltal a vérerekbe a bélfalon keresztül nem csak az élettanilag fontos és megfelelő tápanyagok jutnak be, hanem sajnos olyan anyagok is, melyeknek semmi keresnivalójuk nincsen a véráramban. Ezek a nem megfelelő anyagok (például emésztetlen tápanyagok, mikrobák, méreganyagok, vírusok) a véráram útján minden szervünkhöz eljutnak, és a legszerteágazóbb tüneteket tudják okozni.
Mi okozhatja a szivárgó bél szindrómát?
Számtalan tényezőt lehetne felsorolni, próbálom összefoglalni, amit jelenleg tudunk erről a témáról, illetve a szakirodalomban fellelhető.
Fontos, hogy sokszor még nincsen egyértelmű bizonyíték, hogy mi volt előbb: az alább felsorolt okok, vagy maga az okozat, az áteresztő bél. Mert lehet, hogy egy adott problémától (például sok antibiotikum) elpusztulnak a hasznos bélbaktériumok, e miatt áteresztővé válhat a bélfal, ami aztán további problémákhoz, például az immunrendszer működési zavaraihoz vezet. Szóval nem egyszerű a probléma, de mindenképpen érdemes vele foglalkozni, mert nagyon sok embert érint!
- Értelmetlen antibiotikum szedés, gyulladáscsökkentők, fájdalomcsillapítók, szteroidok mértéktelen fogyasztása.
- Rossz táplálkozási szokások: túl sok cukor (ami egyértelműen gyulladáskeltő), finomított ételek, tartósítószerek, színezékek, adalékanyagok.
- Alkohol, dohányzás.
- Gyakori és erős hasmenés.
- Bakteriális vagy egyéb gyulladások.
- A felsoroltak, vagy egyéb tényezők miatt a bélflóra egyensúlyának felborulása, a káros baktériumok, gombák elszaporodása.
- Felszívódási zavarok (cöliákia, laktóz intolerancia – amelyek ugyanúgy okozatok is lehetnek, amit egy már meglévő szivárgó bél okoz).
- Bizonyos ételallergiák (szintén lehet ok és okozat).
- Túlzott stressz (!)
- Bizonyos hiány problémák (D-vitamin hiány – gyulladások, immunrendszer nem megfelelő működése; C-vitamin hiány – ami elégtelen kollagén szintézist eredményez, a kollagén pedig a bélfal fontos építő eleme). A hiány problémák szintén lehetnek okok és okozatok is.
- Immunhiányos állapot, az immunműködés zavara.
Vita vagy cselekvés
Fontos ismételten megjegyeznem, hogy sokszor vita megy arról, hogy mi volt előbb: a felborult bélflóra egyensúly vagy a szivárgó bél, egy bizonyos intolerancia vagy az áteresztés. Véleményem szerint ez sokszor felesleges okoskodás, a cél az lenne, hogy egy fennálló problémát minél előbb megoldjunk, és ne a tyúk – tojás problematikán vitázzunk. Persze ennek is megvan a helye – a tudományos kutatásban, de nem a mindennapi életben, ahol olyan nagyon sokan küzdenek ennek a problémának a számtalan következményével.
És még egy fontos dolog: a komoly problémákat a legritkább esetben lehet egy bizonyos dologra fogni! Még ha valóban van is szivárgó bél probléma valakinél, ez a legtöbb esetben csak egy tényező (persze rendkívül fontos), amit rendbe kell tenni. Mellette még számtalan egyéb probléma is lehet, testi, lelki akadályok, amelyekkel szintén érdemes foglalkozni. Ezért elengedhetetlen, hogy minden embert holisztikusan közelítsünk meg, és egy adott problémát mindig több szempont szerint vizsgáljunk és foglalkozzunk vele. Ma már annyi terhelés éri az embereket, hogy szinte lehetetlen egy elkülönített okot találni adott probléma mögött. Ezért is képtelenség egyetlen tablettától gyógyulást várni!
Mit okozhat a szivárgó bél?
Sokszor pont azért nehéz a diagnózisa, mert az okozott tünetek, következmények annyira számosak, hogy sok esetben az orvosok nem is gondolnak erre a problémára. Ha az alább felsoroltak nálad is gyakran előfordulnak, érdemes a szivárgó bél problémájára és / vagy felborult bélflóra egyensúlyra is gondolni:
- Hasi panaszok: hasi fájdalom, diszkomfortérzet, hasmenés, székrekedés, puffadás, túlzott savtermelés, böfögés, szelek.
- Tápanyagok elégtelen felszívódása miatti hiányállapotok (pl. vashiány, vérszegénység, vitamin- és ásványianyag hiány); hiányállapotok miatt alultápláltság, csontritkulás, izomgyengeség.
- Máj és veseproblémák.
- Krónikus fejfájás.
- Állandó fáradtság, kimerültség.
- Allergiák, ételintoleranciák, autoimmun problémák.
- Hormonális problémák, például pajzsmirigy eltérések.
- Ízületi problémák.
- Krónikus emésztőszervrendszeri gyulladások (colitis ulcerosa, Crohn betegség).
- Hangulati problémák, szorongás, depresszió.
- Legyengült immunrendszer.
Van diagnosztikai módszer a problémára?
Bár a fennálló tünetek elég beszédesek, van rá lehetőség, hogy egyéb vizsgálatokat is használjunk.
Segíthet a biztosabb diagnózis felállításában:
- Ételallergia panel.
- Laktulóz – mannitol teszt (hidrogén kilégzési teszt) (kontaminált vékonybél kimutatására is használják).
- Zonulin teszt vérből vagy székletből.
- Székletből alfa-1 antitripszin.
- Széklettenyésztés.
- Egyéb gyulladásos paraméterek vérből.
Sokszor több vizsgálat, hasi ultrahang, esetleg gyomor és béltükrözés szükséges egy pontos diagnózis felállításához. Azonban, mint említettem, ilyen diagnózis a hagyományos orvoslásban, hogy áteresztő bél szindróma nem létezik. Tehát a legritkább esetben fognak ilyen diagnózis érdekében bármilyen vizsgálatot elindítani. Inkább a már meglévő szövődmények, okozatok miatt (például gyulladások, emésztőszervrendszeri problémák, autoimmun betegségek) esetén szokták az orvosok ezeket a vizsgálatokat elvégeztetni (jó esetben…). Az olyan, nehezen megfogható problémáknál, mint a krónikus fáradtság, vagy különböző idegrendszeri, pszichés problémák, vagy éppen ízületi problémák, sajnos a legritkább esetben történnek ilyen, a bélrendszer problémáira irányuló vizsgálatok.
Tehetünk valamit mi is?
Bizony, rengeteget! Sőt, a legtöbbet tehetjük mi magunk. Minden esetben, amikor problémánk van, a saját felelősségvállalásunk, a saját hozzáállásunk, a saját cselekedeteink hozzák el nekünk a legjobb eredményt! Soha nem az orvos, vagy a természetgyógyász „javít” meg bennünket! Jó esetben ők nagyon hasznos társaink, iránymutatók, mankók, akik megmutatják, hogy mit kell tennünk azért, hogy az egészségünk helyreálljon. De ők csak elmondani, megmutatni tudják – a munka oroszlánrésze, a cselekvés a mi kezünkben van!
Aki arra vár, hogy egy – két tabletta majd megoldja a problémáját, sajnos nagyon téved, és csak halmozza egyik problémát a másikra! Évek, évtizedek alatt felborult egyensúlyt nem lehet visszaállítani néhány tablettával és pár napon belül! A valódi egészség helyreállítása időt, energiát, kitartást igényel. Bizony, minél nagyobb egy probléma, annál több időt – van hogy hónapokat, de akár éveket! Felelős emberként (akinek szintén volt komoly problémája, nevezetesen Crohn betegsége), felelős természetgyógyászként nem hiszek az instant megoldásokban. Az élet, a tanulás és a tapasztalat bebizonyította, hogy komoly munka és idő szükséges – viszont így szinte minden gyógyítható, az egészség helyreállítható.
Hogy mi mindent tehetünk az egészséges bélrendszerért, az esetlegesen fennálló szivárgó bél szindróma megszüntetéséért, következő írásomban megtudhatjátok. Akkor már konkrétumokról beszélek, viszont nagyon fontosnak érzem, hogy értsük, mi van a háttérben, és mit miért teszünk. Mert így talán sokkal motiváltabbak is leszünk :).