Szorongó szülő – szorongó gyerek 2. rész – A szülői felelősség

Ismersz talán szorongó szülő – szorongó gyerek párost? Netán te is ebbe a csoportba tartozol?
Sokszor felmerülhet a kérdés, hogy szorongásommal vajon ártok a gyerekemnek? Aztán sokan azzal nyugtatják magukat, hogy ha nem mutatom ki, nem beszélek róla, akkor nem veszi észre. Sajnos a rossz hír az, hogy gyermekünk akkor is érez mindent, és a szülő aggódásait, szorongásait szinte ugyanúgy megéli. Még akkor is, ha kezdetben nem produkál különösebb jeleket.

Minden szülő leghőbb vágya, hogy gyermeke boldog és egészséges legyen. Hogy szorongások nélkül, bátran és vidáman élje a mindennapjait. Természetesen a szorongó szülő is ezt szeretné – hogy a gyermeke másképp éljen, mint ő. Éppen ezért sok esetben méginkább fokozódik a szorongása. Attól kezdve, hogy életet ad, már nem csak saját maga miatt aggódik, hanem a gyermeke miatt is.
Számos kutatás és tanulmány igazolta, hogy a szülői szorongás már a fogantatás pillanatától kezdve hatással van a magzatra. Nem csak az idegrendszer fejlődését befolyásolja, de a későbbi viselkedési mintáit, mindennapi megnyilvánulásait, az élethez való hozzáállását is. Nagyon sok esetben generációkon átívelően öröklődnek ezek a minták, a szorongásra való hajlam. A szülők, sőt nagyszülők múltbeli túlzott aggódása, szorongásai erősítik a gyermek félelmeit, ami kezelés hiányában komoly pszichés és testi panaszokat okozhat.

Mindig van ok aggódásra…

Természetesen mindig adódik valami, ami miatt aggódhatunk, attól a pillanattól kezdve, hogy kiderül, áldott állapotban vagyunk:

• Kismamaként a fejlődő magzat egészségéért, megfelelő fejlődéséért.
• A szülésért, hogy minden rendben menjen.
• Aggódunk azért, hogy tudunk-e szoptatni, van-e elég tejünk, vagy éppen azért, hogy túl sokat eszik a gyerek…
• A felmerülő betegségek, alvási problémák, óvodai beszoktatás miatt.
• Azért, hogy elég jó anyák vagyunk-e…

Mindenki tudná folytatni a sort, és a lista szinte végtelen. Az aggódás egy természetes folyamat – szorongássá akkor válik, amikor a mértéke meghalad egy bizonyos szintet:

• Amikor minden kis tünetben betegséget látunk. Így alakul ki sok esetben a hipochondria…
• Amikor állandóan attól rettegünk, hogy a gyerek elkap valamit az óvodában, iskolában, és emiatt állandóan tömjük valamilyen vitaminnal. Pedig egy megfelelően lezajló fertőzés erősíti az immunrendszert, és figyeljük csak meg: még a személyiséget is fejleszti!
• Amikor nem engedjük fára mászni, rohangálni, mert leesik, és megüti magát. Az ilyen gyerek bátortalanná válhat, ami akár a mozgásfejlődésére is kihat.
• Amikor nem engedjük sárban dagonyázni, mert még összeszed valami csúnya fertőzést. Későbbi kényszeres cselekedetek táptalaja lehet (pl. kényszeres kézmosás, kényszeres takarítás…).
• Amikor nem merjük senkire rábízni, mert úgy érezzük, hogy csakis nálunk van biztonságban. A gyermekben is kialakulhat a bizalmatlanság, ami a későbbiekben nagyon megnehezítheti a kapcsolatteremtést.
• Amikor az óvodai beszoktatásnál együtt sírunk a gyerekkel. Felerősödik a kicsiben a szeparációs szorongás, és a bizonytalanság.
• Amikor iskolakezdésnél jobban aggódunk, mint a gyerek. A legtöbb kisgyermek örömmel várja az iskolát, hacsak a szülő félelmei, rémtörténetei el nem veszik a kedvét. A szorongó szülő az iskolai évek alatt is állandóan a gyerek körül van: az ilyen szülőket hívják helikopter szülőnek. Folyamatosan a gyerek körül „röpködnek”, feszülten figyelik minden lépésüket, meg akarják óvni minden veszélytől. Így viszont csak azt érik el, hogy a gyerekből hiányozni fog a felelősségvállalás, félni fog a kudarctól, alacsony lesz az önbizalma, és a későbbiekben függő viszonyokat alakíthat ki.

Te miért aggódsz? Magadra ismersz némely dologban? Ha igen, kérlek, ne kezdj el tovább szorongani, hogy mindent elrontottál! Már a felismerés fél siker! Igenis, van lehetőséged a változtatásra, csak elhatározás kérdése.

 

Mivel segíthetek gyermekemnek?

1. Az első és legfontosabb lépés tehát a saját szorongásod jeleinek felismerése, beismerése. Csak azon lehet változtatni, amiről tudunk, amit megvilágítunk. Ha bemagyarázod magadnak, hogy ezen már nem tudsz változtatni – akkor tényleg nem tudsz változtatni!

2. Gondold végig, te milyen mintákat hozol. A szüleid is túlságosan sokat aggódtak? Volt valamilyen nehéz élethelyzeted, és akkor eldöntötted, hogy az élet nehéz, veszélyes, jobb mindig résen lenni? Ha objektíven rá tudsz nézni a saját életedre, magad is sok mindenre rájöhetsz. Sokszor már a megértés, egy „aha” élmény képes elindítani a változást.

3. Ha egyedül nem boldogulsz, viszont érzed és látod, hogy szorongásod hatással van a mindennapjaidra, teljesítményedre, egészségedre, gyermekedre, keress egy jó szakembert. A szorongó gyerek csak a szorongó szülővel együtt kezelhető! Sok esetben a szülő szorongásának feloldása megold minden problémát.

 

A gyermekeddel kapcsolatban a következőket teheted:

• Engedd, hogy kezdeményezzen! Először természetes, hogy a szülő irányít, de vedd észre magad, ha az aggódás miatt mindent ellenőrizni akarsz! Már a kicsi gyermekek is kezdeményeznek! Ha fára akar mászni – engedd bátran, a korának megfelelően. Maximum állj a fa alá… Hagyd, ha el akar menni a boltba vásárolni – válassz egy biztonságos útvonalat, és bízz az emberekben. Az ilyen apró teljesítmények nagyon sokat jelentenek a kicsiknek – így napról – napra erősödik az önbizalmuk, az önállóságuk.

 

• Bízz benne! Bízz abban, hogy egyedül is képes megoldani a házi feladatot. Ha állandóan ellenőrzöd, már nem lesz belső motivációja, hogy tanuljon. Csak azért fog tanulni, mert tudja, hogy ellenőrizni fogod. Már kisiskolás korban meg kell értenie, hogy az ő dolga a tanulás, és a szülő csak akkor segít, ha gondja van valamivel, ha nem ért valamit. Ehhez viszont éreznie kell azt, hogy a szülei abszolút megbíznak benne!
  A bizalmat a kamaszkor nagyon próbára teszi. De ha addig sikerült kialakítanunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz gond! Ilyenkor természetes, hogy leromlik az iskolai teljesítménye, hogy szemtelen, lusta, sőt néha ijesztően agresszív vagy éppen visszahúzódó… De ha a bizalmunkat sikerül ekkor is megőrizni, olyan útravalót adunk gyermekünknek, amivel majd minden helyzetben boldogulni fog.

 

• Tanítsuk meg-, és engedjük dönteni. A szorongó szülő mindig dönt a gyermeke helyett – mert úgy gondolja, ő már annyi rosszat megtapasztalt, legalább a gyerekét megóvja ezektől. De akkor a tapasztalástól fosztjuk meg őket, pont az olyan helyzetektől, amiből tanulhatnak, és fejlődhet a személyiségük. Ha egy gyermek soha nem dönthet, bizonytalan, bátortalan, halogató, rettegő, önállótlan felnőtté válhat! Minél előbb biztosítunk olyan döntési lehetőséget, ahol még biztonságos körülmények között szembesülhetnek a döntés következményeivel, annál jobban felkészülnek a későbbi „éles” döntési helyzetekre. Ha a védett otthoni környezetben megtanulják, hogy a döntéseknek következményei vannak, amiket vállalni kell, annál könnyebb lesz az életük irányítása. Hiszen gondoljunk bele: az életben naponta kell döntéseket meghozni!

 

Merj segítséget kérni!

Ha mindez nem megy, mert a szorongás már olyan magas szintű a gyermeknél, merj segítséget kérni! Ez nem azt mutatja, hogy nem vagy elég jó szülő, hogy valamit rosszul csináltál! Éppen az ellenkezője az igaz: csakis a felelős szülők szokták felismerni a problémát, és csakis ők szoktak segítséget kérni. Hiszen van olyan szint, amit a szülő már nem tud kezelni. Gondolj bele: míg egy egyszerű náthát Te is kezelni tudsz, a tüdőgyulladást már orvosra bízod! Ugyanígy kellene gondolkodnunk pszichés, lelki problémák esetén is – nem szégyen szakember segítségét kérni! Ebben az esetben is sokat segíthet a kineziológus vagy a gyermek pszichológus.

Cikkem befejező részében megismerhetsz néhány egyszerű technikát, amit bevethetsz a hétköznapi gyermeki aggódások, feszültségek, szorongások oldására.

Ha tetszett a cikk, köszönöm a megosztást, hogy mások is elolvashassák!