Jelenlét… Jelen – lét… Jelenben lenni… Jelen. Jel…
Játék a szavakkal – vagy valami nagyon mély tudás, szavakba rejtve?
Hársfaillat. Mély, édes, finom, buja, ellenállhatatlan aroma. Bekúszik az orromon keresztül a pórusaimba, lágyan simogatva érzéseket, emlékeket idéz. Mégis oly elevenen itt tart a pillanat valóságában, miközben mélyeket szippantok a párás, sűrű levegőből. Jelen vagyok.
Harsogó zöld kavalkád. Pásztázza a szemem, habzsolja az árnyalatokat, bekapcsol valamiféle bőség érzést, valami mágikus, kiáradó energiát. Szelíd, mégis határozott. Hullámzok a fűtengerrel együtt a lágy szellő ritmusára. Pillanatokra én magam vagyok a fűtenger. Megszűnik mindenféle elvárásom, csak vagyok. Jelen vagyok.
Melegítő napsugarak. Áttörnek a párás levegőn, simogatják a bőröm. Homlokom a fény felé tartom, melegít, és egyre jobban világít. Narancsszínben úszik a belső világom, az előbbi zöldekkel kiegészülve valami csiklandós derű áraszt el. Semmi „különös”, mégis végtelenül, a maga egyszerű nagyszerűségében sodró megnyugvás. Most, itt, minden rendben van. Jelen vagyok.
Madarak, tücskök, békák. Megannyi különböző hang, mégsem zavaró. Semmi hamis nincsen benne. Zene fülemnek, zene szívemnek, csodás szimfónia, mely elfeledett húrokat rezegtet meg bennem. Életre kelt sejteket ez a bámulatos vibrálás, figyelem, ahogy együtt rezgek némelyik hanggal. Jelen vagyok.
Kitartom ezeket az értékes perceket. Órákat? Ki tudja… Nem számít. Csak vagyok.
És ilyenkor, mint mindig, jönnek a válaszok. Olyan egyszerűek. Már megtanultam, hogy higgyek ebben az egyszerűségben. Régebben legyintettem volna: ez így túl egyszerű, ez így nem fog működni…
Nyelvünkben a tudás
Most már nem csak hiszem, tudom: a válaszok, az egyszerű válaszok mindig megérkeznek. Ha jelen vagyok. Úgy igazán – nem csak a fejemben. Amikor nem akarok, csak engedek. Befogadok. Mert ha jelen vagyok, akkor jelen vagyok. Vagyis: rajta vagyok a jelen! Fogom a jeleket! Befogom a nekem szánt jeleket.
A magyar nyelv csodája! Minden fontos tudás benne van. Csak ki kell csomagolni… Megérteni.
Ha azt mondjuk jelenlét, ma már nagyon sokan tudják, hogy ez mit is jelent: ott, ahol éppen vagy, és akkor, abban a szent pillanatban megélni a tényleges valóságot. Nem a múltban kalandozni, és nem a jövő miatt aggódni. Hanem minden érzékszervünkkel, tudatunkkal az adott pillanathoz kapcsolódni.
Ez valóban egy csodás, gyógyító dolog. De még ennél is jóval több. Mert a valódi jelenlétben benne van az, hogy rajta vagyunk a jeleken, vesszük a jeleket! Anélkül, hogy erőlködnénk, hogy agyalnánk, hogy ráfeszülnénk!
A jelen pillanat szentségében, áldottságában mindig benne van az, hogy JEL-en vagyunk. Mint egy csodálatos antenna, csatornázunk, begyűjtünk erőket, megoldásokat, válaszokat. Van, hogy ott azonnal be is villan, megérkezik. És van, hogy csak napokkal később. Amikor már nem is emlékszünk, hogy ez bizony az áldott jelenlét gyümölcse.
Ezt a bizonyos antennát érdemes edzésben tartani. Minél gyakrabban vagyunk jelen, annál erősebb lesz. Annál könnyedebben, természetesebben vesszük a jeleket. Olyan jeleket, amelyek tiszták, nem hitrendszerek és félelem által manipuláltak. Olyan jelek, melyek a sallangmentes, egyszerű, támogató, emelkedést szolgáló tudást hordozzák.
