Biztos vagyok benne, hogy életünk során mindannyian megéltük az irigység nem túl kellemes állapotát.
Aki azt mondja magáról, hogy soha nem volt irigy, bizonyára téved. Nem emlékszik rá, mert olyan régen volt esetleg, amikor legszívesebben kitépte volna a nyalókát a másik kezéből. Vagy „okos” felnőttként, akinek megtanították, hogy csúnya dolog az irigység, még maga előtt is leplezi ezt az érzést, és valami mással magyarázza.
Az irigység egyidős a történelemmel. Az ősközösségekben, amikor még nem létezett magántulajdon, és nagyon egymásra voltak utalva az emberek, valószínűleg ismeretlen volt ez az érzés. Később viszont már a tízparancsolatban is megjelenik, ha nem is irigység címszó alatt. Ez a parancsolat: „Ne kívánd felebarátod feleségét, ne kívánd felebarátod házát, se mezejét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, ami felebarátodé.” Bár szó szerint nem jelenik meg benne az irigység, mégis röviden úgy lehetne összefoglalni, hogy „ne irigykedj”.
Irigykedni nagyon sok mindenre lehet: pénzre, vagyonra, szépségre, egészségre, tudásra, sikerre, tehetségre. Persze amikor valamire irigykedünk, legtöbbször nem vagyunk a teljes kép birtokában. A siker, a tudás, vagy akár a pénz mögött nem látjuk a rengeteg befektetett munkát, időt, energiát. Ez utóbbiakat a legritkább esetben irigyeljük – csakis a végterméket. Ugyanígy, a jó külső, az egészség, a karcsúság mögötti sok lemondást, önfegyelmet, kitartást sem irigyeljük. Vagy éppen nem látjuk, hogy az óriási vagyonok és hatalom mögött megromlott családi kapcsolatok és tönkrement egészség hever. Vajon ezt is irigyelnénk?
Az irigység okozta problémák
Az irigységgel kapcsolatban van néhány probléma, akár tudunk róla, akár nem.
Az egyik az, hogy amikor valakire vagy valamire irigykedünk az történik, hogy olyan erőket, energiákat hozunk létre a saját erőterünkben, amelyek megakadályozzák annak a megvalósulását, amire az irigységünk irányul! Pontosan azt fogjuk a legjobban taszítani, amire olyan nagyon vágyunk! Minél intenzívebben irigykedünk, annál távolabb kerülünk attól, amire irigykedünk. Így ha a pénzt irigyeljük, gátoljuk magunkat abban, hogy elegendő pénzünk legyen. Amennyiben a karcsú embereket utáljuk (tulajdonképpen irigyeljük), akkor a stabil karcsúság fog egyre távolabb kerülni tőlünk. Ha a tudást irigyeljük, akkor pedig azt tudjuk csak kínkeservvel megszerezni – ha egyáltalán sikerül. Ha a boldog párkapcsolatot irigyeljük, akkor kicsi az esélyünk, hogy mi is boldog párkapcsolatban éljünk.
Szinte biztosra vehetjük, hogy akinek mindez megvan – anyagi biztonság, egészség, tudás, boldog párkapcsolat, stb. – nincsen benne irigység. Lehet, hogy volt – de már feldolgozta. És tudott, illetve tud örülni más emberek sikereinek, egészségének, csodálja a tudást, és örül a boldog párkapcsolatoknak.
A másik probléma pedig az, hogy az irigység a hiánytudatot erősíti az emberben! Mert arra koncentrálunk, ami nincs, és nem arra, ami van. És a hiánytudat sajnos még további hiányt eredményez! Ez törvény, és működik, függetlenül attól, hogy tudunk-e róla vagy sem. Már a Bibliában is olvashatunk erről: „… akinek van, adatik; akinek pedig nincs, még amije van is, elvétetik tőle.” Ez pontosan erről, a hiánygondolkodásról szól. És sajnos, az irigy ember ebben az állapotban van.
További fontos probléma, hogy az irigység mérgezi a kapcsolatainkat. Akkor is, ha nem mondjuk ki, ha nem mutatjuk – hanem sokszor pont azzal kapcsolatban bókolunk, dicsérünk, bájolgunk, amire irigyek vagyunk. Hiszen a gondolatoknak, megbúvó érzéseknek ugyanolyan hatalma és következménye van, mint a kimondott szavaknak és tetteknek! És ezek az érzések és gondolatok, amennyiben nem dolgozzuk fel, megmérgezik, és egy látszat kapcsolat szintjére züllesztik az értékes kapcsolatainkat.
Miért nehéz felismerni?
Bár mindannyian ismerjük ezt az érzést, nem mindig ismerjük fel. Mert keveredhet más érzésekkel: dühvel, haraggal, vággyal, szomorúsággal, féltékenységgel. De nem mutatjuk ki, sokszor nem is tudatosítjuk, mert szégyelljük magunkat. Mindig csak „más” irigykedik, mi aztán nem! Pedig mint oly sok érzés esetén: ami nem felismert, ami nincsen tudatosítva, azt nem is lehet megváltoztatni.
Azokat az érzéseket, melyekkel keveredik az irigység, hívhatjuk akár leplező érzéseknek is. Ezek, mint egy puha fátyol, „jótékonyan” elfedik az irigység maró érzését. Mert mégiscsak szalonképesebb a szomorúság, a kínzó vágy, a harag vagy akár az antipátia, vagy a másik ember lenézése is.
A tudatalatti irigység sokszor pontosan így jelenik meg, például antipátia formájában. Ha valaki nagyon nem szimpatikus, érdemes megvizsgálni, hogy van-e mögötte rejtett irigység. Főleg akkor, ha az illető semmi rosszat nem tett nekünk, és alapjában véve nem is egy gonosz ember. De esetleg van valamije, ami nekünk nincsen…
Amikor nagyon kritikusak vagyunk valakivel vagy valamivel kapcsolatban, akkor is érdemes magunkba nézni, mert itt is lehet a mélyben több – kevesebb irigység. Minél hangosabb ez a kritika, és minél inkább a másik lejáratására törekszünk, annál nagyobb a gyanú, hogy ezen folyamatokat az irigység működteti. Ami súlyos esetekben akár tettlegességbe, romboló cselekedetekbe csaphat át.
Mi a megoldás?
Ahhoz, hogy megszabaduljunk ettől a nyomasztó érzéstől, van pár dolog, amit megtehetünk.
Először is, fel kell ismernünk, hogy irigyek vagyunk. Érdemes a leplező érzések és cselekedetek mögé nézni, legyen az antipátia, harag, vagy éppen állandó kritizálás. Nevén kell nevezni a dolgokat – enélkül esélyünk sincs az irigység megszüntetésére!
A felismerés után el kell fogadni, hogy ez a nem kívánt érzés bennünk van. Amíg az árnyékot tagadjuk, elutasítjuk, addig követni fog! Amikor integráljuk, elismerjük, lehetőségünk adódik a választásra.
Meg kell határozni, hogy pontosan kire vagy mire vagyunk irigyek. Ezzel egyidőben pedig nem árt tisztázni a saját, igazi vágyainkat is. Mert sokszor az irigység mögött annak a vágya van, ami nekünk / bennünk nincsen meg.
Nem árt tisztázni, hogy ez a vágy valóban a saját vágyunk-e, vagy csak valakinek, valamilyen nyomásnak akarunk megfelelni. És azon is érdemes elgondolkodni, hogy mit is jelent tulajdonképpen az irigység tárgya. Mert lehet, hogy túlértékeljük… Például azt gondoljuk, hogy ha sok pénzünk lenne, ha gazdagok lennénk, akkor automatikusan boldogok is. Ez azonban nem így van! Már a tudomány is bebizonyította, hogy bármilyen hőn áhított anyagi dologhoz, ha megkapjuk, 3 hónap alatt hozzá lehet szokni! Ugyanez igaz egy irigyelt állásra, amit esetleg nem mi nyerünk meg. Mert aki elnyeri, egy idő után ő sem lesz boldogabb csupán ettől. A boldogság ugyanis belülről jön, és nem anyagi javak függvénye. Legalábbis a tartós boldogság, elégedettség biztosan nem!
Az önvizsgálat során lassan rájön az ember, hogy az irigységünknek valójában semmi köze ahhoz, akit irigylünk. És ez azért nagyon fontos, mert így el tudjuk választani az adott személyt a bennünk lévő érzésektől – és ezzel nagyon sok kapcsolatot megmenthetünk! Már nem a másikra figyelünk, hanem saját magunkra – megteremtve ezzel a lehetőségét, hogy önmagunkon dolgozzunk, és ezáltal megszüntessük, áttranszformáljuk az irigységet egy cselekvő energiába. Az irigység soha nem másról, a másikról szól, hanem rólunk! A mi felelősségünk, mert bennünk alakult ki, és nem a másik tette belénk vagy kényszerítette ránk.
Amennyiben egyedül nem megy, természetesen kérhetünk segítséget, akár kineziológustól, akár pszichológustól. Sokszor előfordul, hogy a hátterében gyermekkori traumák, sérelmek, nevelési hibák állnak. Ilyen esetekben jól jön egy szakember segítsége.
Két csodaszer az irigység ellen
Amikor már felvállaltuk a felelősséget, integráltuk, magunkba fogadtuk az irigységünket, van két „eszköz”, amit bevethetünk annak érdekében, hogy ettől a kellemetlen érzéstől végleg elbúcsúzhassunk.
Az egyik a csodálat. Ha képesek vagyunk arra, hogy csodáljuk mások erejét, energiáját, koncentráltságát, alázatát, amivel elérték a sikert, tudást, egészséget, harmóniát, jó alakot vagy éppen pénzügyi biztonságot, máris közelebb kerülünk ahhoz, hogy mi is megtegyük a megfelelő lépéseket ennek érdekében. Amikor képesek vagyunk az irigységünket félretéve az irigységünk tárgya / személye mögé nézni, megláthatjuk azt, ami mögötte van. És ez képes tiszteletet, sőt csodálatot ébreszteni bennünk – ha az egót féken tudjuk tartani. A tisztán látás és a mögöttes okok keresése képes kiváltani azt, hogy felnézzünk azokra, tiszteljük azokat, akiket eredetileg esetleg irigyeltünk.
A másik csodaszer a hála! Nem létezik olyan irigység, ami nem oldódna fel a hála érzésétől! Hálásnak lenni annyit jelent, hogy arra fókuszálunk, mennyi mindent kaptunk, milyen sok mindent elértük már most is. A hálának gyógyító és bőség teremtő ereje van. Ahelyett, hogy a figyelmünket kifele, másokra, és saját hiányainkra fókuszálnánk, minden nap vegyük észre azt, amink van, amit az élettől kaptunk. Még a nehéz leckékért is lehet hálásnak lenni – mert nélkülük nem azok lennénk, akik vagyunk. A hála olyan az irigységgel, mint a szél és a napsütés a hajnali köddel: egyszerűen eloszlatja, eltünteti, feloldja.
Azért még két nagyon fontos dolgot csak hozzátennék, szépen csendben…
Ismerni saját határainkat, és alázattal elfogadni az életünket szintén segít. Érdemes erőfeszítéseket tenni természetesen, de nem érdemes megerőszakolni magunkat! Nagyon banális, de igaz: mindent (is) nem lehet elérni! Ez csak az elvakult motivációs guruk szövege…
A jóllétünket, harmóniánkat ne azonosítsuk a fogyasztással! Azért, mert másnak több van, sikeresebb, hatalma van, egyáltalán nem biztos, hogy boldogabb is. A harmónia belülről fakad, és ez a belső harmónia képes utána megteremteni a külsőt is.
