Első szerelem – nem álom, hanem maga a valóság. A téma tényleg az utcán hever…
Sétálok a csodás novemberi, kora reggeli napsütésben. Elbűvölőek a fények, a városi parkban is gyönyörű az őszi színek játéka, a fák még meglévő lombjain bekandikáló derült égbolt.
Fiatal pár kapaszkodik össze, talán középiskolások. Abban az ölelésben az örökkévalóság van benne, egy örök pillanat, a megállt idő, a földöntúli boldogság pillanata. Ott, abban a pillanatban nem létezik számukra a külvilág, eltűnt a városi forgalom, ők egy másik Univerzumban vannak. Elbűvölőek, öröm rájuk nézni, én is egy moziba csöppenek, velük szárnyalok néhány pillanatig. Édes érzés még nekem is, mert tudom, mit jelent ez az ölelés. Felvillan a szerelem érzése, az első szerelem emléke. Az a létállapot, amikor feltárul egy addig rejtett dimenzió, az a tér, ahol minden a legnagyobb rendben van.
Varázsló pillanat
Addigi életed egy pillanat alatt megváltozik, a bajok megszűnnek, eltűnnek, mintha egy varázsló egyetlen csettintéssel paradicsommá változtatta volna a világot. Csak öleled és ebben az édes, végtelen pillanatban minden szép, jó, minden a legnagyobb rendben. Az „idegesítő” szüleid eltűnnek, a cikiző osztálytársak már nem léteznek. Mosolyogsz, és bár lehet, hogy kívül még mindig a fekete gönceid takarnak, de belül csupa rózsaszín a világ, és az arcodon folyamatos mosoly hirdeti a végtelen, mennyei boldogságod. Nem akarsz elveszíteni egyetlen pillanatot sem nélküle, minden idegszáladdal a jelenben vagy.
Ez az az idő, amikor leginkább éled azt, amit később, lehet, hogy évtizedek múlva törekszel megtanulni: a jelenben lenni. Ilyen magas, mesteri szinten talán soha nem voltál a jelenben, mint az első szerelem idején. Amikor még nem tapad csalódás, szerelmi csalódás a lelkedhez, nem ébred fel a kétely az első pillanatban, hogy úgysem tart sokáig, hogy úgyis megsebez, hogy úgyis itt hagy. Szárnyalsz, mert hiszel, bízol, engedsz a legédesebb érzésnek, a tiszta szerelemnek.
Lubickolsz a fényedben, az Ő fényében, akkor is, ha kint esik az eső, vagy éppen hétágra süt a nap. Mindenhogyan jó, mert Ő veled van. És szerelmes vagy ilyenkor nemcsak belé. Hanem magadba, az életbe, mindenbe és mindenkibe, aki – ami körülvesz. Nem mászkálsz a múltba, nem rohansz a jövőbe… Csak létezel a pillanatban, a mézédes jelenben. Hatalmasak az energiáid, mindent meg tudsz oldani, hirtelen feladattá szelídülnek az előtte oly hatalmas problémák.
Ilyen a tiszta szerelem…
Ez a szerelem. Az egyik legvarázslatosabb, legédesebb, legfelemelőbb érzés. Az első, igazi, ha van, ha meg tudjuk élni, hatalmas útravaló. Az igazolása annak, hogy létezik, hogy megélhető, hogy átélhető, hogy részünk lehet benne… Hogy nem csak ábránd, költői vallomás, vagy tovatűnő szépséges álom, hanem maga a valóság lehet.
Ha egyszer megéltük, és képesek vagyunk rá visszaemlékezni, jó eséllyel, ha nem is ugyanolyan minőségben, de folyamatosan élhetjük ezt az állapotot. Maga a szerelem állapota oly sokféle, oly sok módon megélhető. Más tizenéves korban, és más harminc, negyven, ötven, hatvan évesen… De ugyanolyan édes lehet bármikor, ha engedjük, ha nem korlátozzuk, ha van hitünk, bizalmunk. Ha hisszük, minden csalódás ellenére, hogy jár a boldogság, hogy az Élet, a Jóisten, az Univerzum igenis támogató. Hogy létezik számunkra is ez a csoda, ez a szárnyalóan elbűvölő érzés – a szerelem.
Nem lehet állandóan óriási hőfokon izzani, de igenis megtapasztalhatjuk időről időre ezt a csodás állapotot. A tűz képes elégetni, és képes melegíteni. Néha elégünk, és fényként feltámadunk, néha csak melegszünk, elgémberedett testünk – lelkünk ebben a jóleső melegben felenged, újra érezzük az élet áramlását, és ez is lehet pont olyan csodálatos, mint egy égés utáni feltámadás!
Ha képesek vagyunk a jelenben lenni, képesek vagyunk szerelmesnek lenni. Nem csak egy személybe, hanem magába az életbe. Megélhetjük a szerelem állapotát akkor is. És ilyenkor van a legnagyobb esélyünk arra, hogy becsatlakozzon hozzánk egy társ, akivel együtt táncolhatunk az élet szerelem dalára.
