Szinte már közhely, hogy az élethez bátorság kell…
Pedig amennyire evidens, pontosan ugyanilyen nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valóban a nagybetűs ÉLETet éljük, ne csak éldegéljünk, vagy vegetáljunk.
Mert ugyan le lehet élni egy egész életet is bátorság nélkül, takaréklángon, éppen csak pislákolva, de vajon érdemes? Érdemes a megúszásra játszani, a „jobb félni mint megijedni” szerint létezni?
Természetesen ez is egy lehetőség. De bátorság nélkül olyan lehetőségektől, tapasztalatoktól, élményektől fosztjuk meg magunkat, amelyek nélkül lehetetlen fejlődni.
A bátorság nem vakmerőség. Nem könnyelműség. Nem törtetés. A bátorság nem a mindenáron való győzés vagy legyőzés.
Az igazi bátorság valami egészen más. Lágyabb, szelídebb, gyengédebb, mégis gigantikus, hatalmas erő, képesség, energia. Egy erkölcsi kategória is. A bátorság a szív ereje.
Mit is takar a bátorság?
A bátorság azt jelenti, hogy tudunk cselekedni, és tudunk nem cselekedni! A kettő közül pedig tudunk választani – de ez már a bölcsesség.
A tudunk „nem cselekedni” azt jelenti, hogy van bátorságunk lemondani, feladni, új utakat keresni, amikor valamivel zsákutcába jutunk. A bátor ember ilyenkor nem küzd tovább feleslegesen! Van ereje, bátorsága kimondani: rossz úton vagyok, ideje feladni. Az „álbátor” ilyenkor is küzd tovább, erőt nem kímélve, sokszor önmagán és környezetén is erőszakot elkövetve – mert nincsen bátorsága beismerni, hogy tévedett,vagy éppen lejárt valaminek az ideje. A feladni képtelenség nem bátorság – hanem kemény makacsság, sőt néha csökönyösség, ami már nem a szív bátorsága, hanem az ego küzdelme.
És a tudunk cselekedni bátorsága?
Nos, ez annyira sokrétű, annyira színes, kezdve egy „nem” kimondásától egészen az aktív cselekvésig.
Ugye milyen óriási bátorság szükséges sokszor egy „nem” kimondásához? Biztosan mindenki tapasztalta és tapasztalja folyamatosan, hogy ez az egyik legnagyobb tanulnivalónk… Kimondani a jogos „nemeket”.
Persze vannak könnyebben és nehezebben kimondható nemek. De tudd, hogy a feladatod, a tanulnivalód mindig az, ami nehezebben megy! Amelyik „nemet” nehezebben tudod kimondani, azt érdemes gyakorolni, mert azzal lehet a legtöbbet elérni. Tudd, hogy a boldogságod, kiegyensúlyozottságod és önbecsülésed felé vezető út mindig „nemekkel” van kikövezve! A sok „igen” még soha – senkit nem tett maradéktalanul boldoggá…
Bátornak lenni azt jelenti, hogy minden pillanatban készen állunk felszabadítani a bennünk lévő hőst. Nem kell itt világmegváltásra gondolni! Csak tudni: bátorság az, hogy az élet kritikus pillanataiban, vagy csak a hétköznapi döntéseink során képesek vagyunk aktívan, cselekvő módon fellépni. Készen arra, hogy szembenézzünk az igazsággal, a saját és a másik fél (!) igazságával is, az előrevivő megoldásokkal, azért, hogy pozitív változást hozzunk saját életünkbe és a világba!
Bátorság az, amikor minden biztosíték nélkül ki merünk lépni a dobozunkból, a komfortzónánkból, merünk ugrani az ismeretlenbe még akkor is, ha a meglévő dobozunkban többé – kevésbé kényelmesen ellennénk…
Bátorság az, amikor még retteg a kis énünk, de képesek vagyunk kézenfogni, megnyugtatni, és kivezetni a fényre, egy másik valóságba, egy csábító, de teljesen ismeretlen, akár bizonytalannak érzett új lehetőségbe.
A legnagyobb bátorság
A legnagyobb bátorság szembenézni- és meghaladni azt az óriási „csomagot”, amit saját, generációs és társadalmi szokásokból, elvárásokból, meggyőződésekből és hitrendszerekből raktunk össze évszázadok alatt! Nem csak ebben az életünkben, nem csak mi magunk, hanem őseink, az előző nemzedékek, számtalan generáció, nép, nemzet…
Mert bár elvileg „felszabadultunk”, de ez sokszor csak a felszín. Igen, megvívtunk már sok csatát, elértünk sok mindent, de még mindig nem vagyunk szabadok. Most is ott van a mélyben rengeteg olyan információ és gondolat minta, amely megkötöz, mint például:
- Milyen egy rendes lány, milyen egy úrinő, milyen egy úriember…
- A mi családunkban az a szokás, hogy…
- Nálunk nem szokás elválni…
- Családunkban mindenki kövér…
- A mi családunkban mindenki gebe…
- Rendes nőnek az a dolga, hogy…
- Ne örülj nagyon, mert meglesz annak a böjtje…
- Ne játssz a tűzzel, mert megéget…
- Ezt nem teheted, mit fognak szólni…
- Rendes ember ilyet nem tesz… (De mit is??? És ki a rendes ember???)
- Ne csináld, mit fognak rólunk gondolni…
- Mit képzelsz, hogy pont neked fog sikerülni…
- A magyarok ilyenek, a svédek olyanok, a kínaiak amolyanok…
- Egy kis verés csak jót tesz. Engem is vert az apám, mégis rendes ember lett belőlem… (hát, tudnék mesélni :)).
- A nő dolga a háztartás, ő jobban ért hozzá…
- Egy nőből soha nem lehet jó vezető…
- A férfiak érzéketlenek…stb.
Klisék, klisék, klisék… Berögződések, rossz szokások, meggyőződések az egyik oldalon. A másik oldalon pedig a bátorság, hogy meghaladjuk ezeket. Igen, meghaladni, nem szembemenni, nem harcolni velük. Mert a harc mindig konzerválja, tartósítja a problémát, azt, amitől éppen megszabadulni szeretnénk. Amikor viszont meghaladunk valamit, van bátorságunk nemet mondani rá úgy, hogy nem teszünk bele érzelmi töltést, az életünk kivirágzik.
A „ne árts” elve
A gyógyítók, orvosok, természetgyógyászok esküt tesznek, mielőtt elkezdik a tevékenységüket. Ez a szolgálatról, a segítésről szól, és egyik legfontosabb eleme a „nil nocere”, azaz a „ne árts!” elve.
Én úgy látom, hogy az életben, nem csak a gyógyításban ez egy nagyon fontos elv. Akkor leszünk boldogok, kiteljesedettek, ha ezen elv mentén élünk.
És ezért akkor, amikor végre van bátorságunk meghaladni egy berögződést, egy hitrendszert, egy szokást, amiről a környezetünk, akár a szüleink, családunk azt hangoztatják, hogy nem lehet, nem illik, nem szabad, kérlek gondoljatok erre az elvre! Érdemes feltenni ezt a kérdést: ártok én ezzel valakinek, ártok én ezzel magamnak, ártok én ezzel a családomnak?
A feltett kérdésre az őszinte válasz a legtöbbször a nem! A lélek hangja súgja, hogy lépj túl ezeken a mintákon, haladd meg! Már csak a bátorság szükségeltetik, a lélek és a szellem ereje, hogy fizikai síkon is kimondjuk, meglépjük, megtegyük! Sokszor többgenerációs, ártó gondolatmintákat, gátló hitrendszereket, mérgező szokásokat tudunk feloldani, ha van bátorságunk meghaladni ezeket a káros berögződéseket!
Igen, lehet, hogy rossz szemmel néznek ránk néhányan… Azok, akik az ismert, bár sáros – kellemetlen pocsolyában maradnak. Mert nincsen bátorságuk rábólintani a változásra, ledobni az önkorlátozásokat és a szabadságot választani.
Te is bátor vagy!
Az ember alapidentitása a bátorság, csak sokszor az ego, a kis én félelmei, negatív meggyőződései elrejtik és gúzsba kötik.
De Te nagyobb vagy, mint az egód! Te vagy az úr, ő pedig egy szolga, akit ha megfelelően kezelsz, a legjobb szolgád lesz! Ha felismered a félelmeit, és megnyugtatod, magadhoz öleled, biztosítod, hogy nem fog megsemmisülni, a legjobb segítőd lehet egész életedben.
Mindannyian a Paradicsomban szeretnénk élni, szabadon, felelősségteljesen, szeretetben. De ez addig nem megy, amíg korlátozzuk saját magunkat és a félelmeink, hazug illúzióink, berögzött szokásaink, hitrendszereink irányítanak. De mindezt meg lehet haladni – bátorsággal és hittel!
Mindenkiben ott van a bátor hős, aki alig várja, hogy színre léphessen, megnyilvánulhasson a mindennapokban! Gondolj a népmesék legkisebb fiára! Bátorsággal nyeri el az aranyalmát vagy éppen a királylány kezét… Van bátorsága elindulni, megvívni a csatákat, véghezvinni a bátorságpróbákat. Soha nem mond olyanokat, hogy „ma nem érek rá, mert füvet kell kaszálnom” vagy éppen „mit fog szólni a szomszéd”, vagy „nem akarom megbántani a sógornőmet”… Nem keres kifogásokat, hanem cselekszik!
Mindannyiunk élete tulajdonképpen a bátorság iskolája. A szív bátorságának a felszabadítása, kiárasztása, megélése. És ahogy növekszik a bátorságunk, hatalmas változást fogunk megtapasztani az életünkben. Valahogy egyre kevesebb lesz a félelem, a problémák feladattá szelídülnek, és cselekvő módon tudjuk alakítani a jövőt. A bátorság a mindennapi előrevivő cselekedetek bölcsője. A bátorság olyan, mint az értékes napsütés és az éltető víz: édes gyümölcsöket érlel.
Minden nap lehetőségünk van, hogy érleljük életünk édes gyümölcseit. Minden órában gyakorolhatjuk a bátorság erényét.
Mert nem az a kérdés, hogy mit úsztunk meg, hanem az, hogy mit éltünk meg!
