Az egyik legfélreértettebb kifejezés az alázat. Sokszor tapasztalom, hogy kérdésemre, mit jelent számodra az alázat, nem mindig tudnak válaszolni az emberek. Vagy igen gyakran valami negatívat mondanak. Talán azért, mert hangalakja hasonlít az „aláz” szótőből származó, valóban negatív jelentéssel bíró „alázáshoz”, illetve „megalázkodáshoz”.
Pedig az alázat az egyik olyan, nagyon is jó és értékes tulajdonságunk, mellyel sokkal könnyebbé tehetjük saját, és mások életét.
Az alázat kivétel nélkül, bár különböző mértékben, de mindenkiben megvan. A kérdés csak az, hogy az egónk mennyire engedni működni… Mert bizony, sok esetben az egóból érkező indíttatások azok, melyek csírájában képesek elfojtani ezt az oly természetes sajátosságunkat.
Amikor először találkozunk önmagunkon belül az alázattal, talán még nem is értjük, nem fogalmazzuk meg, egyszerűen megtapasztaljuk. És ezek a megtapasztalások is különböző mélységűek lehetnek, így az alázatnak is pontosan ugyanolyan sokszámú árnyalata van, mint az örömnek.
A legtöbb ember az alázatot akkor tapasztalja meg először úgy igazán tudatosan, mélyen, amikor valamilyen nagy problémával, teherrel szembesül. Amikor az ismert eszközök, módszerek nem segítenek, amikor az ego ereje már nem képes legyőzni az akadályt.
Mert az igazán nagy terheket megoldani csakis az alázatos ember képes. Hiszen ilyenkor kerülhetünk abba az állapotba, amikor rájövünk, hogy nyers erőből, mindenáron győzni akarásból nem lehet mindent megoldani.
Vannak persze szerencsések, akiknek nincsen szüksége nagyobb problémára ahhoz, hogy ismerjék és gyakorolják az alázatot. Ismerik, alkalmazzák és embertársaik érzik is bennük azt a fajta jóságos alázatot, melyet nem szükséges megfogalmazni, mert árad belőlük, gyógyítva önmagukat és a világot.
Az alázat megnyilvánulása
Talán könnyebb megérteni az alázatot, ha azt mondom, miben nyilvánul meg: tisztességben, önfegyelemben, elfogadásban, odaadásban, igazmondásban, becsületben és önfeláldozásban. Minden olyan tulajdonságban, melyek szöges ellentétei a gőgnek és az egoizmusnak.
- Amikor úgy tudunk létezni, hogy a saját önbecsülésünk mellett a közös jót tartjuk szem előtt, amikor értékesebb az, hogy mindenkinek jó legyen, ne csak nekem, akkor nagyon mélyen éljük az alázat lélekmelengető érzését. Olyankor békében vagyunk magunkkal és a világgal, hisszük, tudjuk és várjuk a jót, bár nem rózsaszín szemüvegben élünk.
- Amikor a kívánságaink és vágyaink úgy hangzanak, hogy legyen aszerint, ahogy mindenkinek a legjobb…
- Amikor érdek és elvárás nélkül cselekszünk…
- Amikor tudjuk, hogy az időt nem lehet megerőszakolni, mert mindennek megvan a szent ideje…
- Amikor tudjuk, hogy vannak nálunk hatalmasabb törvények, melyeket szabad akaratunkból fogadunk el, és nem kényszerből…
- Amikor képesek vagyunk nem tagadni az árnyékunkat, hanem elfogadni és a fénybe emelni…
- Amikor tudjuk, hogy néha elengedhetetlen feláldozni dolgokat, akár önmagunkat, a nagyobb jóért…
- Amikor különbséget tudunk tenni a szolgálat és a szolgaság között…
- Amikor minden veszni látszik, és képesek vagyunk azt mondani, egónk feladásával, hogy „legyen meg a Te akaratod”…
Nos, ha ezekre képesek vagyunk, akár pillanatokra, akár mint életforma, tudjuk, mint jelent az alázat. És nem csak tudjuk, hanem cselekvően éljük és tapasztaljuk.
Aki pedig tapasztalja, az tudja, hogy mit jelent igazán harmóniában lenni magunkkal és a világgal.
