Ha őszintén magunkba nézünk, talán mindannyian bevallhatjuk, hogy mindennapjaink része a halogatás. Igen, mindenki halogat valamit. És a többség sajnos a legfontosabb dolgokat: amivel változtathatna az életén, ami egészséges, ami jót tenne neki…
Vajon miért van ez?
Általában, ha csak a felszínt nézzük, arra a kérdésre, hogy miért nem teszünk meg ezt vagy azt, olyan dolgokat válaszolnánk hogy:
- Mert most nincs hozzá kedvem…
- Mert nem tudom, hogyan kezdjek hozzá…
- Most nincsen erre időm…
- Előbb ezt és ezt el kell végeznem…
- És ott van persze még milliónyi kifogás: most esik, most meleg van, most már késő van, most fáj a fejem…
Ugye Te is tudnád folytatni a sort?
Ilyen indokokkal nagyon gyorsan el tudjuk tolni a legfontosabb céljainkat, terveinket, vágyainkat. És észre sem vesszük, de telnek a napok, hetek, hónapok, miközben semmi nem változik, csak mi leszünk egyre frusztráltabbak, reménytelenebbek vagy fásultabbak. Évekig képesek vagyunk ezt tenni úgy, hogy egyszer sem nézünk a probléma valódi gyökerére. Pedig ha azt megtalálnánk és feloldanánk, akkor lehet, hogy nem erőszakkal kellene legyőzni a halogatást (ami természetesen hosszú távon semmilyen eredményre nem vezet), hanem felismerésünk által, a belső erőnk felélesztésével megoldódna. Legtöbb esetben tartósan.
Általában mit teszünk, ha már bevalljuk, hogy halogatunk?
Elkezdjük olvasni az 5+1 tipp a halogatás ellen című cikkeket. Vagy ilyen című / témájú könyveket. Már a cím is mutatja, miért lesz kudarc ez a kísérlet: valami ellen tenni, ahogy erről már írtam is, soha nem célravezető. Mert csakis valamiért érdemes tenni. Mert ami ellen teszel, az mindig is ott lesz veled, kitartóan fog ragaszkodni hozzád.
Tegyük fel, hogy mégis megfogadjuk a tippeket, és elkezdjük alkalmazni. Felírjuk a céljainkat, ha szükséges lebontjuk kisebb feladatokra, még határidőt is rendelünk mellé, aztán szépen neki is állunk. Kisebb sikerek, örömek érnek, megnő a motivációnk – ez szuper, tényleg nagyon jó érzés! Aztán ahogy telik az idő, valamiért megint elkezdünk tologatni: jön egy „sürgős” feladat, jön egy „erre nem tudok / szabad nemet mondani” kérés, elkezd szakadni az eső, hirtelen betör a harminc fok, beteg lesz a gyerek, stb. Jön valami „nagyon fontos”, és olyan alattomosan töri szét a bimbózó önbizalmunkat, amit már elértünk, hogy észre sem vesszük. Csak a következményeit: megint nincsen kedvünk hozzá, megint nincsen időnk, megint nincsen motivációnk…
És kezdődik minden elölről: újabb 5+1 cikkek, újabb technikák, és az ördögi kör folytatódik. Van, hogy évekig: mert mindig sikerül fellobbantani a reményt, sikerül összekaparni egy kis önbizalmat… És a mókuskerék pörög tovább.
Ha képesek vagyunk most megállni, kívülről ránézni önmagunkra, és beismerni, hogy valóban velünk is előfordul, az már jó. Ha képesek vagyunk még azt is beismerni, hogy ebben az ügyben valamit nem jól csinálunk, az még jobb. Ha pedig képesek vagyunk feltenni a kérdést, hogy miért, és keresni a választ rá, az a legjobb!
Mégis hol van a kutya elásva?
Vagyis: mi ebben a dologban a lényeg. Mondhatnánk azt is: mi van a függöny mögött. Valójában mi az oka annak, hogy halogatunk.
Ebben az esetben is, mint mindig, a negatív hitrendszereink, vagyis a negatív önkorlátozó gondolataink azok, amelyek működtetik és fenntartják a halogatást. Ezek legtöbbször mélyen a tudatalattinkban rögzültek, olyan „programok”, melyek automatikusan működnek, anélkül, hogy tudnánk róluk. Bármikor, amikor elkezdenénk valamin változtatni, elkezdenénk a céljaink megvalósítását, vagy akár egy új, jó szokás bevezetését, bekapcsolnak.
Ha felismered ezeket a negatív korlátozásokat, ezeket a szabotáló programokat, és feloldod őket, a halogatás varázslatosan megoldódhat!
És hogy mik ezek? Kineziológusként az évek során rengeteg ilyen korlátozó hiedelemmel találkoztam. Talán az alábbi kategóriákba lehetne sorolni a halogatást kiváltó gátló hiedelmeket:
- „Nem vagyok elég…” : Elég jó, elég okos, elég fiatal, elég idős – végtelen számú variáció van már ebben is…
- „Nincsen rá ez /az…” : Pénzem, időm, energiám, tehetségem – ami a legtöbb esetben nem igaz! Lehet egy álcázása a többi kategóriának.
- „Minden elúszhat, mindent elveszíthetek”: Félelem attól, hogyha elérem a vágyott célt, esetleg megváltozok, más leszek, kilógok a sorból, egyedül maradok, elveszítem a párom, családom… Tehát itt is nagyon sok, és mély félelem meghúzódhat, ami akadályoz abban, hogy egyáltalán elinduljak.
- „Nekem úgyse sikerül”: Csalódástól, megszégyenüléstől, nevetségessé válástól való félelem. Lehet, hogy egyszer valamikor megpróbáltuk, és ez történt. Vagy valamelyik ősünk megpróbálta, és vele ez történt! És mivel az nagyon fájdalmas volt, ezért inkább nem kockáztatunk…
- „Nem érdemlem meg”: Bármilyen hihetetlen, nagyon gyakran állhat ez a háttérben! Bár tudatosan vágyunk valamire, rendelünk hozzá célt, és elkezdjük a megvalósítását, tudatalattinkban a „nem érdemlem meg” program fut! Anélkül, hogy tudnánk róla! Szintén múltbeli történések, események, sokszor elhangzó negatív mondatok miatt kialakuló alacsony önbecsülésünk miatt futhat a program, hogy nem vagyunk érdemesek a többre, a jobbra.
- „Ezt kell tennem…” Ez az eset az, amikor nem a saját célunkról, vágyunkról van szó! Csak az egónk meggyőz róla, hogy nekünk is szükséges kocogni, nyelvet tanulni, vegetáriánusnak lenni… Ha nem a valódi, lelked szerinti elhívódásról van szó, előbb – utóbb biztosan elkezdesz halogatni.
Halogatás elleni „tabletta” – van igazi megoldás!
Természetesen bármelyik korlátozó hiedelem áll a halogatás hátterében, addig, amíg nem ismerjük fel, és nem oldjuk, nem írjuk felül ezeket a programokat, előbb – utóbb minden esetben kudarcot vallunk. Csak futjuk a szokásos köreinket: elolvassuk a jobbnál jobb halogatás „elleni” technikákat, elmegyünk drága időgazdálkodási kurzusokra, elkezdjük a tanultakat alkalmazni, aztán szomorúan megállapítjuk, hogy ez sem ért semmit… És csodálatos módon legközelebb újra elolvasunk egy másik technikát, újra elkezdjük alkalmazni, és újra csalódunk… Egészen addig, amíg a motivációnk olyan szintre csökken, hogy kijelentjük: én alkalmatlan vagyok bármire. És mindennapjaink része lesz a fásultság, tehetetlenség, bűntudat és az elkerülés. Rosszabb esetben különböző elfedő szerek alkalmazásával…
Nem csak így lehetséges! Igenis van másik út, egy sokkal célravezetőbb, erőteljesebb és sokkal – sokkal tartósabb! Ami az igazi változást képes elhozni az életünkben. Ez pedig az önismeret útja, amelynek állomásaként hajlandóak vagyunk a mélyre ásni, és feltárni azokat a negatív hiedelmeinket, programjainkat, melyek a halogatásunkat (vagy bármi mást!) okoznak. Ennek egyik eszköze a kineziológia, de természetesen számtalan más módszer is létezik. A lényeg csak ennyi: eldöntöm, hogy megkeresem az igazi okokat, és nem lépek bele egy újabb, már sokszor megpróbált (és kudarcot vallott) körbe!
Már az is segít, ha őszintén feltesszük magunknak azt a kérdést: miért? Nem egyszer, hanem legalább ötször. Egy –egy konkrét feladat kapcsán, amikor halogatunk. És természetesen nem csak a kérdést tesszük fel, hanem hajlandóak vagyunk az őszinte válaszra is.
Tudjátok, mint a kisgyerekek, akik állandóan azt kérdezik: de miért? Mert ők még nem elégszenek meg a sablonos válaszokkal! Az igazságot keresik . És ettől mennek sokszor az agyunkra: mert tükröt mutatnak nekünk, hogy mi már sajnos sok esetben nem tesszük…
