Keressük a békét, nyugalmat, tisztaságot. A mindennapok néha őrült kavalkádjában megállítanánk a világot, kiszállnánk belőle, mondjuk egy lakatlan szigetre, a béke szigetére.
De ugye, ez nem annyira reális, nem megvalósítható? Mégis akkor hol van az a tisztaság, béke és nyugalom, hol a lélek megpihen, töltekezik, hogy újult erővel tegye a dolgát?
A természet, mint mindig, most is mutatja az utat. De pont, mint az életünkben a mindennapok, ott is minden változik. Mintha pontosan tükrözné, ami a világban történik. A téli fehérséget, ha keresed, egyre feljebb találod. A hóborította tisztaságért, nyugalomért fel kell menni, egyre magasabbra. Energiát befektetve. Pont mint az életben – csakis energia befektetéssel tudunk a káosz fölé emelkedni.
Ha befektetjük ezt az energiát, és felkapaszkodunk egyre magasabbra egy hegyoldalon, akkor elénk tárul maga a csoda. A végtelen csend, harmónia, romlatlanság felemel magához, a küzdelmes, néha hazug és törtető mindennapok fölé. Érezni, ahogy az erekben a vérrel együtt szétáramlik a béke, szeretet, alázat és megnyugvás éltető keveréke. A nehéz ruhák ellenére könnyű lesz a test és lélek, szárnyal, emelkedik Isteni magasságokba, hogy egyesüljön hóval, csenddel, erdővel, heggyel, ropogó hangokkal, eltévedt harangszóval, emberrel, állattal. Magával a mindenséggel.
Szinte magához láncol, nem ereszt, mert olyan jó, a legtisztább tudatosság és egység élménye, valódi tiszta lényünk, az élet valódi értelmének tapasztalása. Hogy mégis szép, hogy érdemes, hogy van tisztaság, békesség, szépség itt a Földön is.
A béke mindenhol jelen van
És igen, ott van ez valahol a rohanós mindennapokban is. Nem csak a hegyen. De ahhoz, hogy meglássuk, föl kell emelkedni! Ugyanúgy, ahogy egyre feljebb kell menni a hegyre a hóért, tisztaságért, csendért, a hétköznapokban is egyre feljebb kell emelkedni a nyugalomért, békességért, üzemanyagként szolgáló harmóniáért!
Fel kell emelni lelkünket és tekintetünket a látszólagos dolgok fölé! Le kell állítani őrülten kavargó, terméketlen gondolatainkat, melyeket a félelem generál. Mert ezáltal csak nézünk, de nem látunk, nem értünk, csak érteni vélünk, nem érzünk, csak szenvedünk.
A békesség mindezek fölött van. Igen, egyre magasabban… Nincs kiút, csak az emelkedés. Fölfele. És nem csak a hegyen… Hanem itt lent, a sűrű, hangos, rohanó, ideges, versengő világban is. Itt is van nyugalom, béke, harmónia. Csak fel kell emelkedni mindezek fölé, kiemelkedni, nem csak nézni, hanem látni, saját marcangoló gondolatainkból és meggyőződéseinkből kilépve egy magasabb szintről érzékelni a valóságot. A játszmák, sérelmek, fájdalmak fölé emelkedve, törekedni fölfele. Meghaladva és megszelídítve reszkető egónkat, kapcsolódni magasabb énünkkel, Istennel.
Csakis ez az igaz út létezik.
