Advent negyedik gyertyája a szeretet szimbóluma. A hit, a remény, és az öröm, melyeket jó esetben sikerül kicsit tudatosabban megélni, olyanok, mint egy házban a téglák. A szeretet házának alapvető elemei. Megalapozzák azt, hogy hazaérkezzünk az igazi otthonunkba – a szeretetbe.
Hirdeti ez a negyedik gyertya, hogy közel a karácsony, közel már a fény születése. Amikor még a legnagyobb sötétben élő lelket is megérinti valamiféle vágyakozás, valamiféle emlék arról, hogy létezik egy olyan hatalmas erő, lehetőség, mely simogat, vigasztal, kiszabadít még a legreménytelenebb helyzetekből is. Ez a hatalmas, végtelen forrás a szeretet.
A szeretetről írni könnyű és nehéz is egyben. Könnyű, ha csak néhány, a legáltalánosabban ismert, elfogadott, gondolt aspektusát tekintjük. És nehéz, mert mindazt megfogalmazni, szavakkal visszaadni, amit maga a szeretet jelent, szinte képtelenség. Mert a szeretet oly sokrétű, oly szerteágazó, olyan sok mindent jelenthet a hétköznapokban! És a megélt éveink alatt jó esetben nemesedik, sokasodik a formáinak, rétegeinek száma. Sokasodnak azok a pillanatok, azok az élethelyzetek, amikor éljük és éltetjük, adjuk és kapjuk.
Sokan, sokszor írtak már a szeretetről. Sajnos úgy is érezhetjük néha, hogy elkoptattuk már e szót, és elfelejtettük, hogy mi mindent is takar. A szeretet nevében tápláltak már és éheztettek, emeltek és romba döntöttek. Ezért is nehéz általánosan, mindenkire örök érvényűen, abszolút igazságként leírni, hogy mit is jelent a szeretet. Mert oly sokrétű, oly sok árnyalattal.
Kinek mit jelent?
Ez az írás is arról szól inkább, hogy én mit gondolok a szeretetről, mit értek a szeretet alatt, és milyen sok – sok aspektusát éltem meg a mögöttem lévő évtizedek alatt. Egy csekélyke részlet talán a teljesség egészéből… Egy gondolatindító, egy cselekvésre késztető szösszenet…. Hogy Te is tedd hozzá a magadét, mert biztos vagyok benne, hogy sokkal – sokkal többet takar a szeretet, mint amit én itt képes vagyok leírni. Mint amit akárhány gondolkodó, író, költő is megfogalmazott.
Amikor a szeretet nem a szívedből szól és cselekszik, hanem egóból, az nem szeretet. Bármennyire is azt gondolod, hogy csak jót akarsz, szeretetből cselekszel – ha nem a szíved irányít, az nem szeretet.
A szeretet nem csak egy ünnep, egy nap az évben, sokkal inkább a mindennapokban jelen lévő cselekvés. Igen, nem érzés, hanem inkább cselekvés! Pontosabban talán: a tiszta, magasabb szellemi éned által felkarolt lélekből induló cselekvés.
A szeretet az a táplálék, amely nélkül nincsen élet. Ahogy írni szoktam: a Szer-etet az a szer, ami etet bennünket. Nélküle mindannyian éhen halnánk.
A szeretet a legtöbb esetben csendes, soha nem harsog és kiabál. A szeretetnek nincsen szüksége hangerőre, látványos megjelenésre. A szeretet olyan csendes, mint a mély folyók, melyek csendesen folynak – míg a sekélyek sokszor hangosak…
A szeretet nem csak a másik szeretete. A legalapvetőbb szeretet az önmagunk iránti szeretet, ami soha nem keverendő össze az önzéssel, énközpontúsággal. Aki önmagát képes szeretni a legmélyebb szinteken, jóval – rosszal együtt elfogadni, még tisztán látva önmagát is becsülni, tisztelni – csakis az képes ugyanerre a másik emberrel kapcsolatban. Aki elutasítja magában az árnyékot, az a másik emberben is elutasítja. Aki válogat abban, hogy mit szeret magában, és mit nem, az a másikban is válogatni fog. És az már nem szeretet – mert a szeretet feltétel nélküli.
A szeretet soha nem minősít. Pontosabban: soha nem az embert minősíti, maximum egy cselekedetet. De azt sem bántóan, csak szeretettel…
A szeretet nem csak néz, hanem lát! Mögé lát a dolgoknak, a történéseknek. Mindig meglátja a cselekvések mögött az embert. Mert bizony, sokszor van, hogy amit valaki tesz Veled, az nem éppen szerethető… De a mögötte lévő ember, ha lehámozod róla ezt a cselekvést, és meglátod az esetleg szenvedő, sérült lelket, igenis képes vagy őt szeretni…
A szeretet egy belső erő. Hogy akkor is képes vagy kedvesnek lenni, odafordulni, ha éppen nagyon megtörtél…
A szeretet figyelem. Őszinte, odaforduló, cselekvő figyelem. Amikor nem csak azért figyelek, hogy végre elmondhassam a magamét, nem csak a „végszóra” várok, hogy mondhassam. Csak figyelek: a másikra, és nem a saját következő mondatomra. Figyelek, arra, hogy ő mit szeretne, ha szükséges, visszakérdezek, hogy biztosan megértsem (nem pedig a saját szótáram szerint értelmezzem!), és utána cselekszek. Azt, amit ő szeretne – és nem azt, amit én jónak gondolok…
Szeretet az, amikor már nem azt nézed, hogy mit szerezhetnék, hanem az, hogy mit adhatnék, hogyan szolgálhatnék…
Szeretet az, amikor már nem mindig magadra figyelsz, a saját kényelmedre, anyagi gyarapodásodra, nem hasznot és viszonzást vársz, csak adsz számolatlanul, úgy, hogy még eszedbe sem jut, hogy te most tulajdonképpen adsz… És ha ezt éled, tudd, vissza is fogod kapni: mert az egyensúly törvénye működik. Persze csakis akkor, ha adás közben fel sem merül benned az egyensúly törvénye…
Szeretet az, amikor a benned lévő zenét hagyod megszólalni, és hagyod ezt másoknak is, miközben azt hallod, az ő muzsikája is szép, nem csak a tied…. Mert ebből születnek meg az igazán csodálatos szimfóniák…
A szeretet az, amikor megérzed, hogy nem vagyunk elkülönültek, amikor megérted, hogy csakis az ego választ el bennünket egymástól. Amikor képes vagy lélektől – lélekig kapcsolódni, nagy szavak és nagy érzések nélkül. Csendben, nyugalomban, de rendkívül mélyen.
A szeretet kedvesség, jóindulat, tiszta szándék… És ezek megnyilvánulása a hétköznapokban: nem nagy dolgok, óriási cselekedetek, szalagcímek az újságokban. Csap apró, de annál értékesebb cselekedetek: egy őszinte mosoly, egy kedves szó, értő hallgatás, egy szívből készített kedvenc étel, egy talpmasszázs a párodnak a fárasztó nap végén, egy meleg ölelés, egy kézsimogatás, a fontos feladataid azonnali felfüggesztése, ha a gyermeked / párod / barátod / szülőd beszél veled, hozzád fordul…. A szeretet jelenlét: magadnak és másoknak.
A szeretet nem méricskél
A Nap bármennyiszer kel fel és süt rád, sosem mondja azt, hogy most már te jössz, tartozol nekem – nem méricskél, hogy mennyit adtam és mennyit kaptam. A szeretet is olyan, mint a Nap. És az ilyen szeretet melegít, világít, az egész világot beragyogja, pont mint a Nap. Aki akkor is ragyog, ha éppen felhők takarják el. Az igaz szeretet is ilyen: akkor is van, működik, ha kívülről sötét felhők, indulatok, bántások el akarják takarni.
A szeretet olyan, hogy minél többet adsz belőle, annál több lesz neked. Soha el nem fogyó, végtelen erőforrás, a legnagyobb energia, ami világokat, Univerzumokat képes működtetni, megváltoztatni, egyre magasabb minőségi szintre emelni. A szeretetet semmi nem képes legyőzni. Nem is törekszik tudatosan győzelemre, és mégis mindig győz: az az erő, ami szelídségével, finom eszközeivel, csendes erejével mindent képes megoldani, táplálni, betölteni és feltölteni. Képes testet, lelket, szellemet gyógyítani. Az az erő, ami a világunkat mindenséggé változtatja, az egyedüllét érzését egység érzéssé alakítja, a különbözőségeket csodákká varázsolja. És ezt az erőt mindannyian megtapasztalhatjuk, élhetjük, ha meg merjük nyitni szívünket, és minden eddigi bánat, kudarc ellenére gyermekien hisszük, hogy igenis volt, van, és lesz ez az óriási, legtökéletesebb energia. És bőven jut belőle mindenkinek.
